Anya már megint hozta a formáját...hurrá! Egész nap azt hallgattam hogy milyen lekezelően viselkedik apával, meg hogy osztja pedig ő semmit nem tett ellene, tesómmal meg milyen nyalifalin viselkednek egymással. Az ilyet nem bírom. NAGYON NEM. Úgyhogy nap vége felé hangot is adtam ennek, miszerint egész nap ezt hallgattam, és hogy apa nem csinált semmit. Erre ő felháborodott hogy ugyvan, védjem megint apát, minket összekéne kötni, tiszta apja lánya. (mindig ezzel van megáldva hogy én mennyire apám vagyok...negatív értelemben) Mondom őt meg tesómmal kéne összekötni, mire ő azt mondta hogy többre is menne vele mint velünk...Már régóta megy ez, hogy mindig a tesóm (bátty) a kedvenc. Mindig én vagyok a semmirekellő 2., akivel csak a baj van. És ehhez már annyira hozzászoktam, hogy az már helytelen. És csodálkozik hogy nemszeretek itthon lenni. Persze hogy nem ha 24/12 órában az ordibálását hallgatom, amit még max hangerős füles sem tud eltompítani. Vagy velem vitázik, vagy apával. Mikor meg inkább egész nap máshol vagyok, akkor az a baj hogy sose vagyok itthon. Néha már úgy vagyok vele hogy inkább máshol mint itthon...Na de mindegy is.

D.! Szokj hozzá hogy akármit csinálsz az sose jó.

Így nem tudom, hogy fog anya elengedni a vasárnapi ottalvósra..de hogy én azt nem mondom le, az is biztos.
 

'Cause when you given up...when no matter what you do, it's never good enough.