...annyira hogy már fáj
Mivel unatkozom, gondoltam írok meg amugyis, ahhoz képest régen írtam. :) Az elmúlt 4 napot javarészt Á.-val töltöttem és tudjátok mit érzek? Hogy őrülten szeretem, szinte már fáj. Soha nem szerettem még fiút ennyire. Minden nap ad valamit amitől napról napra jobban szeretem. Nem tudom hogy lehet ezt túlélni. Azt érzem hogy soha nem akarom elveszíteni és azt szeretném ha soha nem érne véget!! Lehet, hogy ezek nagy szavak lehetnek, elvégre csak 15 éves vagyok. Igen, lehet. Viszont annál komolyabban gondolom őket. Sokat filmeztünk, mindig megnézünk valamit. :) Megnéztük a Személyiségtolvajt, Nagyfiúkat, Egy napot (amin eléggé elsírtam magam) elaludt mellettem és szegénynek a szipogásomra kellett felkelnie. :/ Egyemmeg olyan aranyos volt. :)
Ha eltudtok képzelni egy fiút, aki épp mellettetek alszik ti pedig sírtok egy abszolút romantikus drámás filmen, és mihelyst elkezdesz szipogni, egyből felkel, elkezdi simogatni az arcod és letörli a könnyeid. Kérdezi hogy mi a baj. Addig amíg meg nem szólalsz. Te pedig csak annyit tudsz mondani hogy soha nemakarod elveszíteni és megöleled. Ő pedig a füledbe súgja hogy Ő sem téged. LEÍRHATATLAN. Egyszerűen nincsenek szavak amik defíniálhatnák ezt az érzést. És ilyenkor érzed hogy milyen szerencsés vagy, amiért foghatod a kezét és a barátodnak nevezheted.
|